04.~ Megölelhetlek?

Sziasztok! :) Meg is hoztam a következő részt. Nagyon örültem a komiknak, és látom van már pár rendszeres olvasóm, aminek szintén nagyon örülök. :) Jó érzés ezt látni és tényleg nagyon köszönöm nektek. Na, de nem húzom tovább a szót! Jó olvasást drágáim!   ♥ 

Puszi

 Nem bírtam tovább újra zokogni kezdtem. Előtörtek a régi emlékek. -Mért is kellett nekem a múltban kutakodni - tettem vissza a fotóalbumot a helyére,de ekkor kopogást hallottam az erkély ajtón. Megfordultam és...

...megláttam Justin-t. Alig akartam hinni a szememnek. ÚRISTEN. Ezt nem hiszem el. Megdörzsöltem a szemem, hátha csak álmodok, de nem. Justin volt az.

Az üvegen keresztül, pont belenézett a szemembe, aztán elfordult. De hirtelen megtorpant és visszanézett. Lassan közelebb jött az ablakhoz. Hunyorítva nézett befelé. Végig a szemembe, de én nem bírtam állni a tekintetét, ezért néha elkaptam a fejem. Fogalmam sem volt mit reagáljak. Szívem szerint a nyakába ugrottam volna, de valami mégis visszatartott. Nem bírtam mozdulni, csak álltam ott, ledermedve.

 Hirtelen arca kisimult és halványan elmosolyodott, majd belenyúlt a zsebébe. A telefonját vette elő.

Hirtelen rezegni kezdett a telefonom. Elkezdtem kutakodni az ágyon, mivel onnan jött a hang. Nem sokára meg is találtam két párna közé beékelve. Megnéztem a számot. Ismeretlen. 

Elfogadtam, majd a fülemhez emeltem, és remegő hangon, gombóccal a torkomban szóltam bele.

- Igen?

- Chanel, beszélnem kell veled. - hallottam Justin hangját, a vonal túlsó végéről.

- Tegnap eleget beszéltünk - vágtam rá egyből.

- Komolyan, beszélnem kell veled. - hangja lágy volt és kérlelően nézett szemembe. Erre kinyomtam. Nem tudom mi ütött belém, hiszen alig egy órája még én akartam, hogy visszajöjjön. De már egyszerűen nem bírtam. Nem akartam újra sírni. Azonban minden akaratom ellenére mégis kigördült egy könnycsepp. Gyorsan lesöpörtem onnan,s visszadobtam az ágyra a telefonom.

- Chanel - hallottam ezúttal élőben hangját, s tenyerével halkan ütögette az üveget.Már nem bírtam ellenállni neki. Hiába próbáltam, végül mégis csak a szívem győzött. Lassan közelebb léptem az ajtóhoz. Ahogy kitártam az ajtót, megcsapta az orrom egy különleges illat. Justin illata. Ezt az illatot bárhol felismerném. S  ez nem a parfümje, hanem Justin saját bőrének finom illata. Kiskoromban mindig megnyugtatott, ha megéreztem, s ez most sem volt másként. Halványan elmosolyodtam.

- Na végre - nevetett. - Olyan jó téged mosolyogni látni. - Megölelhetlek? - váltott komolyra, de szája sarkában ott bujkált egy mosoly. Nem válaszoltam, csak szorosan hozzábújtam. Karjait hamar átfonta derekam körül, s úgy szorított magához. - Bejöhetek? - kérdezte halkan.

- Gyere - válaszoltam, majd megvártam míg bejön, s becsuktam magunk mögött az ajtót.

- Beszélnem kell veled - ismételte meg magát.Azonban meg sem várta válaszom. Hirtelen megragadta a derekam, és maga felé fordított. Várta a reakcióm. Mielőtt gondolkozhattam volna, kezem önkéntelenül mozdult és átkarolta a nyakát. Szorosabban öleltem, mint azelőtt valaha. Ismét éreztem kábító illatát, melyet mélyen beszívtam. Ezt az illatot ezer közül is felismerném.

- Hiányoztál - suttogtam mellkasába. Nem láttam az arcát, de éreztem, hogy elmosolyodott. Óvatosan eltolt magától. Belenézett szemembe, s ujjaival finoman eltűrte a szemembe lógó hajtincset. Már csak pár centi volt köztünk.

- Justin, ne! - toltam el finoman magamtól, de nem engedett.

- Miért ellenkezel az ellen amit te is akarsz? - suttogta nyakamba.

Ekkor már nem bírtam tovább. Megadtam magam. Justin ezt látta, s mosolyogva közelebb lépett. Két keze közé fogta arcomat, s lassan közeledni kezdett.

- Most meg mit csinálsz? - suttogtam ajkaiba, s döbbenten néztem rá.

- Amit már régen meg kellett volna tennem - suttogta ő is, majd lágyan megcsókolt.

03.~ Neked egyáltalán nem jelentek már semmit?

Sziasztok! ♥ Először is ne haragudjatok, hogy ilyen későn hozom a részt, de nem volt elég időm megírni. Másodszor pedig szeretném megköszönni a komikat, amelyeket az előző részhez kaptam. Nagyon sokat jelentenek ezek nekem. Köszönöm!♥ Na,de nem fecsegek itt tovább. A lényeg, hogy nagyon hálás vagyok nektek MINDENÉRT!! Jó olvasást drágáim!

Puszi!

- Sosem tudnálak elfelejteni.

- Akkor miért nem kerestél?

- Mert féltem, ha elmondom miért megyek, többé nem foglak érdekelni. Féltem, ha híres leszek, másként tekintesz majd rám. - és lám, volt is mitől félnem - hajtotta le szomorúan a fejét.

- Azt hiszed, nem örültem volna a sikerednek, Justin?

- Megvolt az esélye, de nem tudhattam pontosan mit reagálnál. Mondanom sem kell, hogy a dalaim többségét te ihletted. Te vagy az egyetlen az életemben, akit örökké szeretni fogok. - elcsuklott a hangja. Felnéztem, s láttam amint kigördül az első könnycsepp szeme sarkából, de nem szóltam.

Viszont ekkor már ha akartam volna, se bírtam volna tiltakozni. Ezúttal én léptem közelebb hozzá. Karjaimat átfontam nyaka körül, és szorosan átöleltem. Nem ellenkezett, azonnal visszaölelt. Utoljára kiskorunkban öleltük így egymást, de most újra előtört az a varázs. Annyira jó volt újra érezni meleg ölelését és finom illatát.

- Hiányoztál - suttogta, és fejemet simogatta, mely a mellkasán pihent, de én továbbra is csak hallgattam. Egész egyszerűen, nem jött ki hang a torkomon.

- Kérlek mondj valamit.- kérlelt. - Küldj el a pokolba is akár, csak halljam a hangod.

- Nem tudok mit mondani. Ugye tudod, hogy ez az ölelés semmit sem jelent? - toltam el magamtól.

Elhajolt, s megdöbbenve nézett rám. Arcán láttam a fájdalmat, s a szomorúságot. Majd' megszakadt a szívem.

-Neked egyáltalán nem jelentek már semmit? - ajka remegett és újabb könnycseppek törtek elő szeméből.

Erre nem feleltem. Legszívesebben szétkiabáltam volna, mennyit jelent nekem, de nem tudtam neki ilyen könnyen megbocsájtani, amiért szó nélkül itt hagyott.

- Chanel, ezt nem teheted velem.

- Miért, te megtehetted?

- De én azért mentem el, mert féltem, hogy elveszítelek.

- Így is elveszítettél. Még valami mondani való, ezen kívül?  - szólaltam meg, pedig nem kellet volna. Így is elég lelkiismeret furdalásom volt, hogy ilyeneket mondok.

- Nincs - suttogta. Összeszorította a száját, megfordult és lehajtott fejjel elment.

- Mit tettem? - suttogtam remegő ajkakkal és lecsúsztam a földre. - Hogy lehettem ekkora idióta seggfej? - tértem észhez. Ütögettem a falat az öklömmel. Már teljesen kipirosodott és borzasztóan fájt, de nem érdekelt, csak ütöttem tovább. Letöröltem könnyeim, s felálltam. - Még utolérhetem.

Azzal elkezdtem arra rohanni, amerre ment. Leértem a szálloda előcsarnokába, de nem láttam sehol. Fogalmam sem volt, merre menjek, csak futottam. De hiába, már nem volt sehol.

- Ne, ne, ne, ne ezt ne! Nem hiszem el. 

- Mi a baj, Chanel? - lépett mellém Lexi a recepciós pult mögül.

- Elment. - suttogtam.

- Kicsoda? - faggatott tovább.

- Justin. Ismét elveszítettem.

- Nem olyan rég jelentkezett ki. - közölte a húgom, mire rákaptam tekintetem - ha sietsz, még utolérheted - küldött egy biztató mosolyt felém.

- Köszönöm! - öleltem meg szorosan, de nem vesztegettem sokáig az időm. Hamar elengedtem és kirohantam a szállodából, de odakint sem láttam. Mintha arcon ütöttek volna.

Ökölbe szorítottam a kezem, s  könnyeimmel küszködve visszafordultam. Átfúrtam magam a tömegen, és felrohantam egyenesen a szobámba. Magamra zártam az ajtót, és összekuporodtam ágyamon.

- Jól vagy? - hallottam meg odakintről, Alexis aggódó hangját.

- Hagyjál most békén. Légyszíves, menj el. Egyedül szeretnék lenni.

- Chanel, kérlek engedj be! - erősködött tovább.

Nem válaszoltam, azt hittem így elmegy. Nem akartam még őt is megbántani, de tényleg semmi kedvem nem volt most a társasághoz. Nekem csak az Ő közelsége kellett...De Lexi, nem adta fel.

- Chanel, kérlek! - dörömbölt tovább az ajtón. - nyisd ki!

Nagy nehezen felálltam, és odasétáltam. Letöröltem könnyeim, majd kinyitottam az ajtót. Mikor meglátta kisírt szemeim, azonnal magához ölelt. Sokáig álltunk így, egymást ölelve.

- Jobban vagy már? - kérdezte, miután elváltunk.

- Egyáltalán nem. - suttogtam.

- Vissza fog jönni. - próbált lelket önteni belém, de nem ment neki.

- Nem fog. Elcsesztem már mindent. Köszönöm, hogy próbálsz segíteni, de egyenlőre, csak egyedül szeretnék lenni.

- Rendben, azért szólj ha kellek. - mondta, azzal sarkon fordult, s elment. Visszamentem a szobámba, és leültem az ágy szélére.- Kihúztam a felső fiókot az éjjeliszekrényből, majd előhalásztam belőle egy régi fotóalbumot. Az ölembe vettem, és nézegetni kezdtem. Rögtön ahogy kinyitottam az első képen mi voltunk. 

Ez a kép akkor készült, amikor Justin-al kint játszottunk, az udvarukban, én pedig leestem a fáról. Ő azonnal odasietett hozzám, és az ölében bevitt a szobába. Pattie hozott egy törülközőt, hogy letörölje a vért, de Justin kivette a kezéből. Letérdelt elém, és rányomta a sebre. Felnézett rám, s könnyes szemekkel azt mondta. - Remélem meggyógyul a lábad, mire a menyasszonyom leszel - majd nyomott egy puszit az arcomra. Ekkor 6 évesek voltunk.

 Nem bírtam tovább újra zokogni kezdtem. Előtörtek a régi emlékek. -Mért is kellett nekem a múltban kutakodni - tettem vissza a fotóalbumot a helyére,de ekkor kopogást hallottam az erkély ajtón. Megfordultam és...

02 .~ Sosem tudnálak elfelejteni...

Sziasztok! Meg is hoztam a következő részt. Még egyszer szeretném megköszönni a 2 díjat és a komikat amiket kaptam. Nagyon örültem, hogy az előző részhez olyan sok komi érkezett. Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek és ehhez is kapok tőletek komikat. :)) Na de nem húzom tovább a szót drágáim. Jó olvasást nektek!

Puszi&Ölelés

- Chanel?! Tényleg te vagy az?

Alig jutottam szóhoz. Köpni, nyelni nem tudtam és levegő is alig jutott a tüdőmbe. Nem akartam elhinni, hogy annyi év után újból láthatom. 

- Beszélhetnénk négyszemközt? - szegezte nekem a kérdést

Bólintottam, majd megfogtam a kezét és húzni kezdtem őt az emeletre, fel a szobámba. Miután meggyőződtem róla, hogy nem követett minket senki bezártam magunk mögött az ajtót. Megfordult, de nem nézett rám, csak lehajtott fejjel állt előttem.

- Fogalmam sincs mit kéne mondanom - törte meg végül a kínos csendet, de továbbra sem nézett rám.

- Te már nem az a Justin vagy, akit én megismertem - erre rögtön rám kapta a tekintetét.

- Chanel én... - kezdte, de nem bírta folytatni.

- Te már nem az vagy, aki voltál. 

- Még mindig ugyanaz vagyok. Hidd el, nem változtam.

- Nem. Már nem vagy ugyanaz - ráztam a fejem.

- Miért nem? 

- Én azt a Justin Drew Bieber-t ismerem, aki Stratford-ban él, és akitől el kellett váljak, amikor elköltöztünk.
Én azt a Justin-t ismerem aki  énekelt nekem a gitárjával, megvédett ha bántottak és a legjobb barátom volt...de nem tudtam tovább folytatni. Hirtelen rám tört a sírás. Alig bírtam tartani a könnyeim. Rám törtek az emlékek és ezzel együtt szabadjára engedtem a könnyeim is, melyek patakként folytak le arcomról.



-Ugyanaz vagyok. - fogta meg lágyan a kezem, de én elhúztam.

-Nem! Te Justin Bieber vagy, aki már soha többé nem fog velem a homokban játszani. Aki állandóan utazik. Aki nem játszik nekem többé a gitárján, miközben lemegy a nap. Aki az újságok címlapján szerepel. - az utolsó mondatot már csak alig hallhatóan tudtam kinyögni, mert hirtelen elcsuklott a hangom. Nem bírtam tovább...

- Soha nem leszek más, Chanel. 

- Már most más vagy. - suttogtam, mert már alig jött ki hang a torkomon .

-Kérlek - szomorúan, kérlelően nézett szemembe.

- Mire kérsz?

- Arra, hogy hidd el, nem vagyok más.

- De más vagy. Igen is más. - makacskodtam. Lehunyta a szemét, majd lehajtotta a fejét.

- Miért vagyok más? - kérdezte rövid hatásszünet után.

- Mert más vagy.

- Miért? - ismételte meg.

Tényleg tudni akarod? - ideges lettem  - Addig az átkozott napig, amíg híres nem lettél addig tartottad velem a kapcsolatot. Azóta hányszor hívtál? Hányszor írtál, vagy kerestél? Hányszor Justin, hányszor? - tört ki belőlem újra a sírás. Lehunytam a szemem, és próbáltam nyugtatni magam.

Igazad van - suttogta szomorúan. Nem válaszoltam. - De tudnod kell, hogy nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád és ne idéztem volna fel a közös perceink. Én is látni szerettelek volna minden egyes nap, mert csak a gyerekkori arcodra emlékeztem és tudtam korántsem úgy nézel már ki. És milyen igazam volt.

Kinyitottam a szemem. Tekintetem rögtön összetalálkozott az övével.

- Felnőttem. Eltelt  6 év, de te még csak fel sem hívtál. - fakadtam ki újból. - Egy nyamvadt telefonhívást sem méltattál rám. Én meg mennyit sírtam, mikor ott kellett téged hagynom Stratfordba, a költözéskor.

- Rendben felfogtam. Barom voltam. Nagyon sajnálom - nézett szomorúan a szemembe,majd közeledni kezdett, de én meghátráltam.

- Sajnáld. Engem már nem érdekel.

- Nem utálhatsz - nézett rám kétségbe esetten. - Én örökké szeretni foglak, ahogyan régen.

Lehunytam a szemem, ő pedig kihasználta az alkalmat és átölelt.

- Justin ne! - próbáltam ellökni, de nem tágított

- Sosem tudnálak elfelejteni.

Még egy díj! *-*

Már az az érzés is felbecsülhetetlen volt, mikor a blog megkapta az első díját és most pedig itt a második is. El sem hiszem :)) Nagyon szépen köszönöm http://the-big-tour.blogspot.hu/ !! 



Szabályok:

1. Írj 10 dolgot magadról.
2. Válaszolj a kérdésekre.
3. Tegyél fel 10 kérdést.
4. Küld tovább 10 embernek

10 dolog magamról:

1. Barna hajam van.
2. Egyszer vega akartam lenni, de nem sikerült.
3. Imádom Spongyabobot :$$
4. Szeretnék egy kiskutyát.
5. A legjobb barátnőmet Dorinának hívják :3 <3
6. El szeretnék jutni Los Angeles-be.
7. Gyakran mondom, hogy: Never Say Never
8. Mindig telerajzolom a füzeteim szívekkel. :$
9. Utálom a sárga színt :s
10. Szeretek vásárolni.

Válaszok a kérdésekre:

1. Olvasod a blogom? - most már igen :))
2. Mióta blogolsz?? - kb 1 éve.
3. Mit csinálsz szabadidődben? - szórakozok a barátaimmal. 
4. Leggyakoribb 3 szavad? - Never Say Never.:))
5. Kivel találkoznál szívesen?? - JB :$
6. Fagyi vagy jégkrém? - fagyi.
7. Hová szeretnél eljutni? (város, hely) - sok van:))
8. Kedvenc kaja? - kínai ananászos csirke rizzsel, szusi és hawaii pizza 
9. Mitől félsz? - pókok :s
10 Mit tervezel még a nyárra? - szeretnék még elmenni nyaralni :))

Kérdéseim:

1. Kedvenc sportod?
2. Mit tervezel még nyárra?
3. Mész valahová nyaralni, és ha igen hova?
4. Leggyakoribb szó amit mondasz?
5. Mit szeretnél most?
6. Ki a példaképed?
7. Coca cola vagy pepsi?
8. Olvasod a blogom?
9. Kedvenc édesség?
10. Mi a keresztneved?

Akiknek küldöm:

http://www.melissamartinezslife.blogspot.hu/
http://justinbieberstory069.blogspot.hu/
http://justinandcristal.blogspot.co.uk/
http://thenalsoiloveyou.blogspot.hu/
http://meandthetruereality.blogspot.hu/2013/07/3-resz-az-en-megmentom.html
http://onebadboyismylove.blogspot.hu/
http://carly-roo-and-justin-bieber.blogspot.hu/
http://justinabunko.blogspot.hu/
http://mydilemmameandyou.blogspot.hu/2013/07/21fejezet-almodtam.html
http://friendshiporlovejb.blogspot.hu/

Az első díjam! :)

El sem tudom mondani, mennyire jó érzés volt, mikor megláttam komiba, hogy megkaptam a blogom ELSŐ díját. Nagyon szépen köszönöm lovegirl-nek (http://justinlovejeni.blogspot.co.uk/) !! :)



Szabályok:

1. Írj 10 dolgot magadról.
2. Válaszolj a kérdésekre.
3. Tegyél fel 10 kérdést.
4. Küld tovább 10 embernek.

10 dolog magamról:

1. Imádom a gumicukrot :$
2. Van 6 cicám.
3. Legnagyobb álmom, hogy OLLG lehessek.
4. Félek a pókoktól :s
5. Imádok blogolni. :))
6. Példaképem Justin Bieber
7. Tudok egy kicsit kínaiul.
8. Kedvenc színem a lila.
9. Szeretek zenét hallgatni és táncolni.
10. 13.-án születtem

Válasz a 10 kérdésre:

1. Olvasod a blogom? - Igen. :)
2. Kedvenc külföldi színész? - Taylor Lauthner és Nina Dobrev.
3. Kivel találkoznál szívesen? - Justin Bieber-el. :$
4. Melyik nélkül vagy meg tovább: Tv vagy internet? - Tv.
5. Van testvéred? - Igen.
6. Mit csinálsz ha unatkozol? - Zenét hallgatok.:)
7. Kedvenc dalod (bárkitől)? - As long as you love me , Never Say Never és Ariana új száma.
8. Kedvenc állat? - Panda és koala.
9. Mit csinálsz ha szomorú vagy? - Vígjátékot nézek popcornal.
10. Szeretsz táncolni? - Igen.:))

Kérdéseim:

1. Olvasod a blogom?
2. Mi a legnagyobb álmod?
3. Van testvéred?
4. Gumicukor vagy m&m's?
5. Mi a kedvenc számod Justin-tól?
6. Mit érzel most?
7. Ha kívánhatnál egyet (bármit) mi lenne az?
8. Kedvenc italod?
9. Van háziállatod?
10. Mióta blogolsz?

Akiknek küldöm:

http://foreverlovejbsg.blogspot.hu/2013/05/mivel-sokan-kerte-tekhogy-irjam-meg-ma.html
http://ashleyandnicolebestfriend.blogspot.hu/
http://www.justinneversaynever.blogspot.hu/
http://justinandalex.blogspot.co.uk/
http://the-big-tour.blogspot.hu/
http://baby-dieinyourarms.blogspot.hu/
http://amiszerelmunkorokketart.blogspot.hu/
lovesummerr.blogspot.hu
takeyoumaffiajustinandisa.blogspot.hu/
nsn1990justinbieber.blogspot.hu/ 

Szóval még egyszer nagyon szépen köszönöm! :) Holnap jövök is az új részel. :)

01. ~ Tényleg te vagy az?

Sziasztok! :)

 Meg is hoztam az első részt. Nagyon örülnék a kommenteknek, hogy folytassam e, vagy sem és hogy mi tetszik benne és mi az amin változtassak. Na de nem is húzom tovább a szót. Jó olvasást!

Puszi&Ölelés

Chanel White vagyok 16 éves. A szüleimnek van egy luxus szállodája Los Angelesben. Mondanom sem kell, hogy híresebbnél híresebb emberek fordulnak meg nálunk. Sajnos nincs igazi barátnőm, mert ide általában nyaralni járnak az emberek. Így akikkel megismerkedek, rövid időn belül el is mennek. Azonban van valaki, akire mindig számíthatok. Az én drága húgocskám, Alexis. Mióta ő is belépett a kamaszkorba, sokkal jobban megértjük egymást. 

Nyaranta, mikor nincs iskola, munkát vállalunk a szállodában, egy kis extra zsebpénzért. Én a konyhán segítek be, a húgom pedig a recepción.

- Szia Nővérkém - rontott be Lexi a szobámba. - Mi az a füleden ülsz? Kelj fel! - toporzékolt.

- Kelek már! - nyöszörögtem, majd nagy nehezen felültem. Nem csoda, hogy alig bírtam felkelni. Tegnap jó nagy bulit csaptunk a szálloda 20. születésnapja alkalmából. Anyáék nem igazán akarták, hogy fennmaradjak, de arra hivatkoztam, hogy csak egyszer vagyok 16 éves, így végül meglágyult a szívük.

- Izgulsz? - kérdezte Lexi.

- Izgulok? Ugyan miért? - kérdeztem vissza meglepődve, miközben egy elfogadható szerelés után kutattam a szekrényemben.

- Aha. A mai nap miatt. Tudod, ma jön. - titkolózott tovább a hugicám.

- Ki jön? Miről maradtam én le? - kezdtem ideges lenni.

- Nem mondom el -vigyorgott Lexi önelégülten és az ajtó felé indult.

- Ne tedd ezt velem - kérleltem

- Sajnálom - indult meg Lexi az ajtó felé.

- Legalább azt mond meg híres e.

- Igen - válaszolt, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Remek!  - morogtam magamba, majd tovább túrtam a ruhás szekrényem, és előhalásztam egy lila csőtopot, egy elegánsan koptatott farmert és egy fehérneműt. Végül bevonultam a fürdőbe, és elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felvettem a fehérneműt, a farmert és a toppot, a hajamat pedig feltűztem. Itt-ott kilógott néhány kósza tincs. Feldobtam egy kis sminket ami nálam fekete szemceruzából, és egy kis szájfényből állt. 

-Immáron felfrissülve szökdeltem le a lépcsőn. Mikor leértem egy egy puszival köszöntöttem szüleimet, majd munkához is láttam. Én szoktam segíteni a mosogatásban, meg a rendeléseket is én viszem ki. Mivel még nem reggeliztem rögtön megcéloztam az asztalon lévő sütiket.

-El a kezekkel kisasszony! Az a vendégek! - förmedt rám Theresa, de végül elmosolyogta magát. 

Theresa a szakácsnőnk. Mióta az eszemet tudom itt dolgozik. Nagyon jól kijövünk vele Alexis-el. Nagyon kedves és segítőkész.

- Sajnálom! - néztem bűnbánóan rá és visszatettem a finomságokkal teli tányért az asztalra.

- Ugyan, az a kis sütemény nem fog hiányozni senkinek - kacsintott Theresa. - No, de most siess és vidd ki ezeket! - nyomott két megpakolt tálcát a kezembe. Ne várakoztasd meg a vendégünket!

Vendégünk? Milyen vendég lehet ennyire fontos, hogy Theresa így sürget? Talán az akiről Alexis reggel beszélt. De ki lehet az? Talán Obama? Beckham? Gaga? - próbáltam találgatni, miközben kiértem a konyhából az étterembe. Ilyenkor reggel nincs még valami nagy nyüzsgés itt. Inkább délben nagy a forgalom. Így mint mindig, most is csak pár asztalánál ültek. Gyorsan körbenéztem hová kell vinnem a tálcákat, és meg is találtam. Egy fiú ült ott. Napszemüvegben és baseball sapkában. Mellette pedig két nagydarab fickó.

Ahogy közelebb léptem, tisztán láttam ki is Ő. Justin Bieber. De nem, nem és nem! Ez nem az a Justin akit én ismerek. Fogalmam sincs mit éreztem abban a pillanatban. Lassan lépdelve megindultam az asztal felé. Lepakoltam a tálcákról, és jó étvágyat kívántam. Mikor találkozott pillantásunk, először csak a gyanú, majd a meglepődöttség fogta el, de nem bámult túl sokáig, nehogy illetlennek tűnjön, de azért még párszor kilesett napszemüvege mögül. Kezdtem már zavarba lenni. - Hozhatok még valamit? - kérdeztem és próbáltam leplezni a feszültséget, ami majd szétrobbant bennem. Miután mindhárman csóválták a fejüket, sarkon fordultam és elindultam. De ekkor valaki megragadta a karom. Ijedten fordultam hátra.

- Chanel?! Tényleg te vagy az?

~Prológus

Sziasztok!

Belekezdek egy új blogba, remélem tetszeni fog nektek! Kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)

-Miért pont Ő? Oly váratlanul történt minden. - zokogtam. Arcomról gyorsan peregtek le a könnycseppek. Próbáltam őket letörölni, de hiába. Láttam Őt, ahogy ott feküdt. Már vége! Mindennek vége! Most látom őt utoljára. Nem bírtam tovább: összerogytam, s a földön zokogtam tovább.

Nem akartam elhinni. Oly sok év után visszakaptam, s most megint elveszítettem. ÖRÖKRE. Arcomról most már megállíthatatlanul folytak a könnycseppek. Alig kaptam levegőt. Utána akartam menni. Nem élhetek nélküle. A víz lassan vörössé vált. Felemeltem gyönge, élettelen testét, s magamhoz szorítottam. - Szeretlek - szipogtam, s utoljára gyengéden megcsókoltam...