01. ~ Tényleg te vagy az?

Sziasztok! :)

 Meg is hoztam az első részt. Nagyon örülnék a kommenteknek, hogy folytassam e, vagy sem és hogy mi tetszik benne és mi az amin változtassak. Na de nem is húzom tovább a szót. Jó olvasást!

Puszi&Ölelés

Chanel White vagyok 16 éves. A szüleimnek van egy luxus szállodája Los Angelesben. Mondanom sem kell, hogy híresebbnél híresebb emberek fordulnak meg nálunk. Sajnos nincs igazi barátnőm, mert ide általában nyaralni járnak az emberek. Így akikkel megismerkedek, rövid időn belül el is mennek. Azonban van valaki, akire mindig számíthatok. Az én drága húgocskám, Alexis. Mióta ő is belépett a kamaszkorba, sokkal jobban megértjük egymást. 

Nyaranta, mikor nincs iskola, munkát vállalunk a szállodában, egy kis extra zsebpénzért. Én a konyhán segítek be, a húgom pedig a recepción.

- Szia Nővérkém - rontott be Lexi a szobámba. - Mi az a füleden ülsz? Kelj fel! - toporzékolt.

- Kelek már! - nyöszörögtem, majd nagy nehezen felültem. Nem csoda, hogy alig bírtam felkelni. Tegnap jó nagy bulit csaptunk a szálloda 20. születésnapja alkalmából. Anyáék nem igazán akarták, hogy fennmaradjak, de arra hivatkoztam, hogy csak egyszer vagyok 16 éves, így végül meglágyult a szívük.

- Izgulsz? - kérdezte Lexi.

- Izgulok? Ugyan miért? - kérdeztem vissza meglepődve, miközben egy elfogadható szerelés után kutattam a szekrényemben.

- Aha. A mai nap miatt. Tudod, ma jön. - titkolózott tovább a hugicám.

- Ki jön? Miről maradtam én le? - kezdtem ideges lenni.

- Nem mondom el -vigyorgott Lexi önelégülten és az ajtó felé indult.

- Ne tedd ezt velem - kérleltem

- Sajnálom - indult meg Lexi az ajtó felé.

- Legalább azt mond meg híres e.

- Igen - válaszolt, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Remek!  - morogtam magamba, majd tovább túrtam a ruhás szekrényem, és előhalásztam egy lila csőtopot, egy elegánsan koptatott farmert és egy fehérneműt. Végül bevonultam a fürdőbe, és elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felvettem a fehérneműt, a farmert és a toppot, a hajamat pedig feltűztem. Itt-ott kilógott néhány kósza tincs. Feldobtam egy kis sminket ami nálam fekete szemceruzából, és egy kis szájfényből állt. 

-Immáron felfrissülve szökdeltem le a lépcsőn. Mikor leértem egy egy puszival köszöntöttem szüleimet, majd munkához is láttam. Én szoktam segíteni a mosogatásban, meg a rendeléseket is én viszem ki. Mivel még nem reggeliztem rögtön megcéloztam az asztalon lévő sütiket.

-El a kezekkel kisasszony! Az a vendégek! - förmedt rám Theresa, de végül elmosolyogta magát. 

Theresa a szakácsnőnk. Mióta az eszemet tudom itt dolgozik. Nagyon jól kijövünk vele Alexis-el. Nagyon kedves és segítőkész.

- Sajnálom! - néztem bűnbánóan rá és visszatettem a finomságokkal teli tányért az asztalra.

- Ugyan, az a kis sütemény nem fog hiányozni senkinek - kacsintott Theresa. - No, de most siess és vidd ki ezeket! - nyomott két megpakolt tálcát a kezembe. Ne várakoztasd meg a vendégünket!

Vendégünk? Milyen vendég lehet ennyire fontos, hogy Theresa így sürget? Talán az akiről Alexis reggel beszélt. De ki lehet az? Talán Obama? Beckham? Gaga? - próbáltam találgatni, miközben kiértem a konyhából az étterembe. Ilyenkor reggel nincs még valami nagy nyüzsgés itt. Inkább délben nagy a forgalom. Így mint mindig, most is csak pár asztalánál ültek. Gyorsan körbenéztem hová kell vinnem a tálcákat, és meg is találtam. Egy fiú ült ott. Napszemüvegben és baseball sapkában. Mellette pedig két nagydarab fickó.

Ahogy közelebb léptem, tisztán láttam ki is Ő. Justin Bieber. De nem, nem és nem! Ez nem az a Justin akit én ismerek. Fogalmam sincs mit éreztem abban a pillanatban. Lassan lépdelve megindultam az asztal felé. Lepakoltam a tálcákról, és jó étvágyat kívántam. Mikor találkozott pillantásunk, először csak a gyanú, majd a meglepődöttség fogta el, de nem bámult túl sokáig, nehogy illetlennek tűnjön, de azért még párszor kilesett napszemüvege mögül. Kezdtem már zavarba lenni. - Hozhatok még valamit? - kérdeztem és próbáltam leplezni a feszültséget, ami majd szétrobbant bennem. Miután mindhárman csóválták a fejüket, sarkon fordultam és elindultam. De ekkor valaki megragadta a karom. Ijedten fordultam hátra.

- Chanel?! Tényleg te vagy az?